Itt van: HÍREK

II. Kerületi Diákgyőztesek jutalmazása – 2022/2023. tanév

diákgyőztes

A pályázat kiírója és lebonyolítója: II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft.

Idén is polgármesteri dicséretben részesülnek azok a tanulók, akik 2022.május 15. – 2023. május 12. között az alábbi eredményeket érték el:

  • Tanulmányi Versenyen:

országos, nemzetközi 1. 2. 3. illetve fővárosi 1. helyezést. A tanulmányi versenyek listája az 1. számú mellékletekben szerepel. Csak és kizárólag ezen tanulmányi versenyeken elért helyezéseket fogadjuk el! Egyéb művészeti versenyek országos listáját az adott intézményektől bekérjük. OKTV versenyeken a döntőben elért 1-6. helyezést fogadunk el. Az OKTV tárgyak listája 2. számú mellékletben szerepelnek.

  • Sportversenyen:

országos, nemzetközi 1. 2. 3. illetve fővárosi 1. helyezést. Továbbá, a II. Kerületi Diákolimpia/Kihívássorozat- versenyeken három különböző sportágban szerzett 1. helyezést.

Csak olyan sporteredményt tudunk elfogadni, melynek kiírója sportági szakszövetség, kerületi, budapesti, országos diáksport szövetség!

A pályázat célja:

  • A tanuló diákok ösztönzése, a szellemi és fizikai képességek összhangjának a fejlesztésére
  • A kerületi lakosság egészséges életmódra való ösztönzése
  • A példamutató II. kerületi ifjúság méltó elismerésben való részesítése

 

A versenygyőzteseknek a jutalmat a Polgármester Úr személyesen adja át.

A díjátadás időpontja és helyszíne:

  • 2023. június elején
  • Móricz Zsigmond Gimnázium (1025. Budapest, Törökvész út 48-54.)

 

A jutalmazottak listájának összeállításához és a gyermekjutalmak elkészítéséhez szükségünk van az alábbi adatokra:

–       iskola neve

–       tanuló neve

–       verseny pontos megnevezése

–       verseny pontos időpontja

–       verseny fokozata (fővárosi/országos/nemzetközi)

–        verseny kiírója, szervezője (sportági szakszövetségek, kerületi, budapesti, országos diáksport szövetség)

–       helyezés száma (arab számmal)

–       gondviselő neve

–       pontos lakcím (helység, irányítószám, utca, házszám)

 

A pályázati anyagot a kerület tanintézményeitől egyben kérjük, határidőre.

Kérjük, hogy csak a legrangosabb versenyeredménnyel pályázzanak! Egy diák csak egy kategóriában pályázhat!

Feltételek:

  1. II. kerületi lakosú, vagy a kerület egyik tanintézményében tanuló diákok jelentkezését várjuk. Kerületi iskola színeiben elért eredménnyel, nem kerületi lakos diák pályázatát is fogadjuk.
  2. Sportegyesület színeiben elért eredményt, csak a kerületi lakosú tanulóknál vesszük figyelembe.
  3. Tanulmányi átlaguk a 2021/2022-es tanévben gimnáziumban legalább 4.0, általános iskolában legalább 4.0. Első osztályosok esetében, 2022/2023-as tanév 1. félévi eredménye számít.
  4. Csapatsportban, illetve csapatban művészeti vagy egyéb tanulmányi versenyen elért eredmények esetében (országos, nemzetközi 1., 2., 3. illetve fővárosi 1. helyezés), csak és kizárólag azon csapattagok részesülnek a jutalmazásban, akik a kiírási feltételnek egyénileg megfelelnek!
  5. Az eredményeket igazoló oklevelek, dokumentumok olvasható fénymásolatának, fényképének a beküldése. (Olvashatatlan fénymásolat, illetve igazoló dokumentum hiánya esetén nem tudjuk elfogadni a jelentkezést.) Pályázatok esetében csak a fődíj vagy első díj megnevezést tudjuk elfogadni. Nem elég a különdíj és a nyert kategória, mert nem jelöl sorrendet.

Adatszolgáltatás:

A pályázatokat harmati.balazs@masodikkeruletsport.hu e-mail címre várjuk 2023. május 12. péntek, 12.00 óráig, a mellékelt „pályázati űrlap” kitöltésével.

Kérjük, hogy a felterjesztéseket, pályázatokat elektronikusan e-mail-ben, iskolánként egybegyűjtve küldjék el. A díjazott gyerekek nevét visszaigazoljuk az iskoláknak adategyeztetésre, szükség esetén hiánypótlásra. A pályázattal kapcsolatban információ kérhető: Harmati Balázs, a II. Kerületi Sport és Szabadidősport NKft. munkatársától telefonon: 06 20 918 6883 

 

pályázati űrlap (doc) »
pályázati kiírás (pdf) »

OKTV tárgyak (pdf) »
Tanulmányi versenyek (pdf) »

 

Dátum: Budapest, 2023. március

Pályabérlés

Vízilabda

 

 

Úszás

 

 

Szabadtéri ingyenes sportolási lehetőség

Kapcsolat

Központi iroda: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 37.
Pénzügyi osztály: +36 1 336-1138,
E-mail: info@masodikkeruletsport.hu
Sportszervezés, diák- és szabadidősport: 06 20 388 1240
Rendezvények: 06 20 280 4548
Pokorny Sportközpont: 06 20 282 3346
Panoráma Sportközpont: 06 20 388 1127
Számlázási cím: 1024 Budapest, Mechwart liget 1.
Adószám: 25149724-2-41