Itt van: HÍREK

A Pokorny Sportos Tábor 2023-ban is sikeres volt

2023-ban két turnusban szerveztük a hagyományos Pokorny Sportos Tábort. Az idei év a megújulás jegyében telt, sok-sok újdonsággal, izgalmas sporttal és játékkal. A koncepció azonban ugyanaz maradt.

Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek a nyári szünetet a pihenés mellett hasznosan töltsék el és kellemesen elfáradjanak. Emellett persze érezzék jól magukat, nevessenek és sportoljanak sokat, de maradjon idő az önfeledt szabadjátékra is.

Minden reggel Kornél ízletes szendvicseivel és a jól megszokott „napközis teával” indultunk neki a napunknak. Ki korábban, ki később érkezett, de általában 9 körül elkezdtük az első sportos foglalkozásunkat. Volt itt minden, mint a vursliban!

Tenisz Miróval, labdás ügyességi játékok/foci Domival, Hole In játékok Daniékkal, és sorversenyek, röpizés, kidobósok, pingpongcsaták Zsuzsival és Viduval. A lényeg az volt, hogy délben garantáltan korgó gyomorral érkezzünk a Remetekert Étterembe, ahol szépen terített asztallal és bőséges, finom ebéddel vártak minket.

Az ebéd utáni csendespihenőben, hatalmas társasjáték csatákat vívtunk, majd következett a délutáni sport és azután minden napunk fénypontja: a Kornél által sütött és langyosra hűtött péksütik, ami mellé rengeteg gyümölcs is járt. Ezen az uzsonnán a környék darazsaival gyakran osztoznunk kellett, de igazán nem bántuk, jutott mindenkinek.

A turnusok során két extra programunk volt, az egyik egy izgalmas falmászós délelőtt a Klébi csarnokban, a másik a hagyományos pénteki kirándulás. Idén újra mentünk a Gyermekvasúttal, de most először a NORMAFA volt a célpont.

Futóversenyt, csúszás-húzás vetélkedőt és teljesen sima, fűben fetrengős, nagy dumálásokat is beiktattunk hol angolul, hol franciául, mert szerencsére mindkét turnusba, igen multikulti társaság jött össze.

A sok visszatérő gyerkőc minket igazol, a Poki Tábor hiánypótló, családias, amit mi szívvel-lélekkel viszünk tovább 2024-ben is.

Jövőre folytatjuk, töretlen lelkesedéssel várjuk vissza a lurkókat, hogy még több közös élményük lehessen.

Pályabérlés

Vízilabda

 

 

Úszás

 

 

Szabadtéri ingyenes sportolási lehetőség

Nyári táborok

 Sportrendezvényre, csapatépítőre keresel helyszínt? 

Kapcsolat

Központi iroda: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 37.
Pénzügyi osztály: +36 1 336-1138,
E-mail: info@masodikkeruletsport.hu
Sportszervezés, diák- és szabadidősport: dravucz.rita@masodikkeruletsport.hu
Pokorny Sportközpont: 06 20 282 3346
Panoráma Sportközpont: 06 20 388 1127
Számlázási cím: 1024 Budapest, Mechwart liget 1.
Adószám: 25149724-2-41