Itt van: HÍREK

Sétafoci a II. kerületben

Hazánkban alig több, mint 3 éve vetődött fel az ötlet, hogy kipróbáljunk egy új sportágat, amely a szenior korosztályt is motiválná. Ez idén tavasszal pedig el is kezdődött Tatabányán, az első hazai sétafoci-bajnoksággal, ahol két korcsoportban (50+, 60+)  négy egyesület, a Ferencvárosi Torna Club, a debreceni DEAC Kickers – Sétafoci, a tatabányai Turul Sétafoci Egyesület és a Hortobágyi Sétafoci és Tömegsport Szakosztály indult. A későbbiekben mind a  négy csapat otthonában szerveztek 1-1 fordulót, ezek során pedig újabb csapatok is bekapcsolódhattak a játékba.

A Sétafoci Liga idei zárófordulóját december 3-án vasárnap az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban rendezték, ahova megtisztelő meghívást kapott a II. Kerület csapata is, mely jelenleg a Fradi mellett az egyedüli fővárosi sétafoci csapat.   

A jó hangulatú tornán csapatunk először próbálhatta ki magát versenykörülmények között, az izgalmas, szoros és sportszerű mérkőzéseken pedig hasznos tapasztalatokkal gazdagodott.

A sétafoci ötlete és szabályrendszere a hagyományos futball őshazájában, Angliában született meg pár éve. A szigetországban manapság már minden labdarúgó klubban játsszák. Alapvető célja, hogy az 50 év fölöttieket, de akár a 70-en túliakat is testmozgásra ösztönözze, ugyanakkor közösséghez való tartozás élményét nyújtsa számukra. 

A mérkőzéseket 20×40 méteres pályán játsszák, 3×1 m-es kapura. A sportág legfontosabb szabálya, hogy nincs futás a pályán, azaz a játékosok nem végezhetnek olyan futómozgást, amely során egyik lábuk sincs a földön. Fontos szabály az is, hogy sem a becsúszás, sem egyéb testi kontaktus nem megengedett, a labdát pedig egy méter magasság alatt kell tartani, így a játékból eredő sérülésveszély is minimális.

Kerületünkben  2023. tavaszán indult el az ingyenes sétafociprogram, a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. szervezésében a II. Kerület Utánpótlás Futball Club szakmai partnersége mellett. Ennek köszönhetően minden héten, pénteken 9-10 óra között játéklehetőséget biztosítunk a Panoráma Sportközpont – téli szezonban fűtött sátras –  műfüves pályáján, ahová szeretettel várják a szervezők és a csapattagok a további  érdeklődőket! 

További információ: Harmati Balázs 06 20 918 6883, harmati.balazs@masodikkeruletsport.hu 

Szenior programjaink IDE kattintva érhetőek el.

Újra Esély Sportnapot rendezünk!

Újra Esély Sportnapot rendezünk!

Esély Sportnap – „Egyenlő Játék” Fogyatékkal élők társadalmi integrációját segítő és érzékenyítő sportesemény A mozgás minden ember számára természetes igény és cselekvés. Az akadályozottsággal élő emberek életében a sportnak hasonló a szerepe, mint ép társaik esetében: az egészség megőrzése, a...

read more
Idén is több ezren vettek részt a Kerületi Kaptatón!

Idén is több ezren vettek részt a Kerületi Kaptatón!

II. Kerületi Kaptató 2022-ben is 2022. október 2-án 23. alkalommal vehettek részt a sportot kedvelők a kerület legnagyobb utcai futó- és kerekesszékes versenyén. Célunk, hogy több generáció egyszerre mozduljon meg a kerületben, fusson, sétáljon. A tavalyihoz hasonlóan, idén is a Gyarmati Dezső...

read more
2022. évi II. Kerületi Teqball – beszámoló

2022. évi II. Kerületi Teqball – beszámoló

2022. szeptember 17-én második alkalommal rendeztük meg a II. Kerületi Teqball Kupát a Panoráma Sportközpontban. Az eseményen összesen 24 játékos vett részt és három kategóriában (férfi páros, férfi egyéni, U18 ifjúsági) tudtak versengeni egymással. Az erősen őszies időjárás ellenére, jó hangulat...

read more
II. Kerületi Teqball Kupa 2022

II. Kerületi Teqball Kupa 2022

Az esemény célja: A teqball egy dinamikusan fejlődő futball alapú sportjáték, amely kiválóan alkalmas a technikai tudás, koncentrációs készség és az állóképesség fejlesztésére. Célunk a versenyzési lehetőség biztosítása egyéni és páros versenyszámokban. Időpont: 2022. szeptember. 17., szombat...

read more

 Sportrendezvényre, csapatépítőre keresel helyszínt? 

Pályabérlés

Vízilabda

 

 

Úszás

 

 

Szabadtéri ingyenes sportolási lehetőség

Nyári táborok

 Sportrendezvényre, csapatépítőre keresel helyszínt? 

Kapcsolat

Központi iroda: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 37.
Pénzügyi osztály: +36 1 336-1138,
Sportszervezés, diák- és szabadidősport: 06 20 388 1240 
E-mail: info@masodikkeruletsport.hu 
Reklám, marketing: dravucz.rita@masodikkeruletsport.hu
Gyarmati Dezső Uszoda: 06 1 607 8645,
uszoda@gydu.hu
Pokorny Sportközpont: 06 20 282 3346
Panoráma Sportközpont: 06 20 388 1127
Számlázási cím: 1024 Budapest, Mechwart liget 1.
Adószám: 25149724-2-41